Miért ébredsz fel reggel?
„Gyűlölök mindent, ami nem kötődik az irodalomhoz, unom a beszélgetéseket (még ha irodalommal kapcsolatosak is), unom az emberek látogatását, unom a rokonaim örömét és bánatát. A beszélgetés elveszi a fontosságát, a komolyságát és az igazságát mindannak, amit gondolok.” Ezek a Franz Kafka által lejegyzett szavak jellemzik leginkább az írót.
Gyönyörűszép minden, ami körülvesz minket, s mindennek tulajdonítható értelem és cél. A beszélgetés, az őszintén egymásra figyelő, valóban jelenlevő beszélgetőpartnerek társalgása az egészséges létezés egyik alappillére. Ezzel a vezérelvvel kezdtük meg az első próbát, aztán az előadást más emberként fejeztük be, megváltoztunk.
Ez a szerzői előadás egy sajátságos beszélgetés, amelyet egy élettel, munkavággyal és a történet megszületése iránti szomjúsággal teli fiatalok alkotta csoport folytat a párbeszédben való részvételt megtagadó halott szerzővel. Kafka soha nem ad válaszokat a műveiben, őt nem érdekli a párbeszéd a képzeletbeli olvasóval. Ez az ellentét először frusztrációt váltott ki, majd pedig létrejött a varázslat. Varázslat a szó valódi értelmében.
Alkotócsoportként azt a kapcsolatot tártuk fel, amely köztünk, a magánéletünk, a munkánkról és a környezetünkről alkotott benyomásaink, valamint a rejtélyes, komor és zárt Kafka között jön létre. A kiindulópont Az éhezőművész című Kafka-novella volt, ezt fejlesztettük tovább és terjesztettük ki.
Ehhez meg kellett vizsgálnunk, kik vagyunk mi egyáltalán, és kicsoda ez a Franz Kafka?
Kafka naplóit, leveleit és kisprózai műveit olvasva szó szerint egy abszurd világba kerültünk, egy olyan térbe, melynek rébuszai tökéletesen kommunikálnak azzal az abszurd idővel, amelyben élünk. Kafka időtlen író, ezért olyan nehéz megfejteni az allegóriáit.
Ezzel párhuzamosan Szarajevó polgáraival beszélgettünk a színházról, és megtudtuk, hogy 90%-uk azt sem tudja, hány színháza van ennek a városnak. Még nagyobb az aránya azoknak, akik egyáltalán nem járnak színházba. Faggattuk kortársainkat az életről és a létezésről alkotott meglátásaikról, és megállapítottuk, hogy nem érdeklik őket ezek a kérdések.
Ez a kombináció nagyszerű ösztönzőnek bizonyult egy másmilyen megközelítéshez. Belezuhantunk egy köztes világba, omladozni kezdtek az idő és a tér határai, eltűnt a személyiségünk, az egyéniségünk, az oszthatatlanságunk. Egyetlen, húsból, gondolatból és varázslatból álló masszává váltunk.
Egy dolgot nem sikerült kiderítenünk: miért mond csődöt a színház, mint művészeti forma ebben az országban, és mi értelme ezzel a munkával foglalkozni. Az éhezőművész, az előadás csapata egy és ugyanaz lett.
És akkor megtörtént, ami megtörtént.

Alen Šimić és Benjamin Hasić

Játsszák: Ida Keškić, Tamara Miličević-Stilić, Ivona Baković, Dino Sarija, Dino Bajrović, Domagoj Nižić

Dramaturgia és dramatizálás: Benjamin Hasić
Színpadi mozgás: Ena Kurtalić
Zene: Mirza Rahmanović-Indigo
Díszlet- és jelmezterv: Sabina Trnka
Rendezőasszisztens: Ajla Bešić, Ena Kurtalić, Benjamin Hasić
Dramaturg-asszisztens: Armin Behrem
Ügyelő: Mustafa Zrnić
Súgó: Esmeralda Abdijević

Fotók: Velija Hasanbegović

Időtartam: 01:18

Gallery